Könyvtámasz

Könyvekről és másról

Kertész Erzsébet: Fiút vártak, lány született

Kertész Erzsébet könyvein lánynemzedékek hosszú sora ismerte meg az olvasás örömét, s vele a közelebbi s távolabbi múlt híres magyar és külföldi nőalakjait, feledésbe veszett ízeket, illatokat, hangulatokat. Nekem ő kimaradt, fiúként ismerkedve az olvasással lekötöttek a kalandtörténetek, mint valamennyi barátomat is, pöttyös, csíkos könyv sosem volt e kezemben. Most fogom pótolni a mulasztást. Mire e könyv feléhez értem, már meg is vettem három Kertész Erzsébet regényt antikváriumban…

A könyv alcíme: Ez az életem. Nem regény – önéletrajz. Írója ötvennél több regényt írt, cikkei, novellái, fordításai megszámlálhatatlanok. Mégis, épphogy csak 190 oldal ez a könyv. Amikor kézbe vettem, arra gondoltam, milyen rövid élete volt… Aztán kiderült, hogy kilencven évesen fejezte be a könyvet, addig nem ért rá visszatekinteni, nyilván egyéb dolga akadt. Az is világos lett, hogy nem írt le mindent, ami e kilencven év alatt történt vele és családjával, csak a sorsfordító eseményeket vetette papírra. Így pedig már nagyon is hosszúnak tűnt a könyv.

Olyan izgalmas volt, mint egy regény. 190 oldalnyi élet – ennyire „fordulatosra” sikeredett a huszadik század két világháborúval, Trianonnal és következményeivel, világválsággal, holokauszttal, nyilasokkal, németekkel és oroszokkal, újjáépítéssel, államosítással, Rákosival, ávóval, megtorlásokkal (legalább három menetben, mikor ki torolt meg, mit, kicsodán), Kádárral és legvidámabb barakkal, végül(?) a rendszerváltással… Csak élni kellett ez alatt a rendkívül hosszú időszak alatt, túlélni, s az ember évszázadok viharait látta és tapasztalta a saját, egyetlen és megismételhetetlen élete folyamán. Közben pedig – izgalmas, kedves ifjúsági regények mellett – írni olyasmiről, ami senki mást nem érdekelt, amit más író nem kívánt megörökíteni: a magyar történelem neves és névtelen nőalakjairól. Olyanokról, akikről utcát, középiskolát, kórházat neveztek el, és olyanokról, akikről nem neveztek el semmit.

Jelentős szerepe van abban, hogy ma emberközelibben láthatja a XIX. századi és XX. század eleji magyar történelmet, aki nem csak száraz adatokra kíváncsi.

Az írónő egy egyszerű, de nagyon hatásos írói módszerrel szövi át az életét elbeszélő történetet, előrevetít és visszautalásokat alkalmaz, s az olvasó csak kapkodja a fejét, mert így a pillanatnyi idillekben is ott vibrálnak a hamarosan bekövetkező tragédiák eljövendő fájdalmai, s amikor bekövetkeznek, mindig van egy emlék, amibe kapaszkodni lehet a túlélés érdekében.

Csodálatos szellemi frissesség jellemzi a művet és alkotóját, aki a könyv befejezése után még öt évet élt, s végül 2005-ben ment el, nem sokkal a József Attila díj átvétele után, kilencvenöt évesen. Remélem, legalább azóta nyugodt az álma!

Advertisements

Single Post Navigation

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: