Könyvtámasz

Könyvekről és másról

Archive for the tag “humoros”

Winkler Róbert: Kutyaszorító

covers_145680Onnan (is) tudom, hogy nem vagyok író, hogy mindig olyan könyvet szeretnék írni, amilyet éppen olvastam. Most éppen winklerróbertes-vicceskutyásat. Winkler úr meglehetősen összetett személyiségként keresi helyét a hazai ilyen-olyan kultúrában. Legtöbben talán autós újságíróként, a Totalcar magazin televíziós és internetes kiadásának frontembereként ismerhetik. Valószínűleg ebben a minőségében döbbent rá, hogy az autós újságírás tökéletesen felesleges elfoglaltság (ha nem az lenne, akkor kizárólag jelenkori Daciákkal mint egyedül észszerűnek* tekinthető megoldással járna mindenki), így unalmában a szórakoztató irodalom szintjére emelte a nevezett műfajt. A sajátjához hasonlóan csavaros észjárású társakkal körülvéve magát, mind a mai napig hölgyek számára is befogadhatóan interpretálja a lóerők és newtonméterek világának történéseit. Ám mint ahogy a háromliteres, hathengeres Daimler-Benz motorban sem az a poén, amit ténylegesen kinyomunk belőle, hanem amit kinyomhatnánk, ha akarnánk (és lenne hozzá megfelelő hazai út), a tehetségnek is akadnak olyan rejtett bugyrai, amelyeket lehet, hogy soha nem használunk, de azért ott vannak tartalékban. Szerencsére szerzőnk folyamatosan rálel saját tartalékaira, és zsinórban gyártja lenyűgözően szellemes könyveit, amelyek témája igencsak messze esik a mindennapi- és versenyautózástól. Bővebben…

Reklámok

Rejtő Jenő: Egy bolond száz bajt csinál

Jó volt ez! Régen nem olvastam már Rejtőt, de hogy nézett volna már az ki, hogy hajdanvolt, pirkadatig tartó Rejtő idézet versenyek standard dobogósa ne induljon a Mesterrel kapcsolatos molyos kihíváson?

Olyan regényét akartam most olvasni, amihez eddig még nem volt szerencsém, és ezt választottam.

Első gondolatom az volt vele kapcsolatban, hogy P. Howard light… Aztán elszégyelltem magam. Hiszen tud mindent ez a regény, amit egy Rejtő regénynek tudnia kell! Képtelen alaphelyzet, kellően megkavart cselekmény menetrend szerint érkező újabb fordulatokkal, szerethető karakterek, és persze a megszokott, kifacsart világlátás, ami annak a bizonyos, sajátos humornak a jegyében beszélteti a szereplőket, amitől odafagy az ember arcára régi ismerőse, a félhülye vigyor. Igen, a metrón is… Ha valaki elhúzott szájjal, elkerekedett szemekkel bámul egy könyvet a metrón (buszon, villamoson, vonaton), az vagy az aranycsinálás megtalált receptjét elemzi, vagy a jövő heti lottószámokat memorizálja, vagy – mint esetemben – Rejtőt olvas.

Én hajdanában intravénásan szedtem Rejtő klasszikusait, tehát most Don Fülig, P. Fred, Galamb, Gorcsev Iván, „Nevem van…, ez, hogy Vanek”, Tuskó, Senki Alfonz és XIII. Pác Tivald köreiből érkeztem Félixékhez, és ezzel nem adtam számukra elegendő esélyt a kibontakozásra. De ha valakinek ez lesz az első Rejtője, ugyanúgy hűdéses rohamokat fog kapni minden második oldalon, mint aki mondjuk Az elátkozott parttal, vagy valamelyik „cirkálóval” kezd.

És kell is olvasni őt, a Mestert! Neki kijár az örök élet, nekünk pedig a röhögésből táplálkozó időleges újjászületés :))

Rejtő Jenő (P. Howard)

Post Navigation